Szükségem van rád, te szajha,
Bármennyire is utállak,
Számtalanszor keversz bajba,
Mégis sóvárgok utánad.
Megint péntek, megint kellesz,
Mert nélküled le se szarnak,
Kellék vagy a szerepemhez,
Táplálék a fenevadnak.
Sokszor úgy érzem jobb lenne
Végleg lemondani rólad,
Még ha semmibe is venne,
A köréd gyűlt rajongóhad.
Nem rettegnék mindig attól,
Mikor hagysz újra faképnél,
Látlak-e fizetésnapkor,
Dobnál-e egy pénztárgépért.
Elhitetném magammal hogy
Nélküled is boldog leszek,
Feladva a rühellt rangot,
Felfogást és értékeket.
De sajnos már nincs mit tenni,
Megvezetted a világot,
A rabszolgád lett mindenki,
Hajszolva a szabadságot.
