Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Facebook

Friss topikok

Címkék

150 nap (1) 1998 (1) 2013 (1) 9/11 (1) akkor és most (1) alkohol (2) amerika (1) amnézia (1) átverés (1) a szürke ötven árnyalata (1) Balaton (1) Bódi Sylvi (1) britney spears (1) buci (1) buli (1) BŰZ (1) cápa (1) celeb (1) Conchita Wurst (1) divat (1) dj baby la (1) dj exotic eve (1) dj flower (1) dj lauro giotto (1) dj lia kustanczi (1) dj seherezade (1) drog (1) droid (1) egyediség (1) éjszaka (1) elemésztve (1) erotikus irodalom (1) escort (1) Eurovízió (1) Facebook (1) facebook (2) faldöngető (1) fantázia (1) fehérnemű (1) felnőtt (1) foci (1) fotó (1) függőleges mosoly (4) fulladás (1) gyerekszoba (1) gyermek (1) hamis gyönyör (1) hétvégi hódító (1) hipster (1) hitelesség (1) horror (1) humor (1) hús-vér ember (1) húsipari dj (1) instagram (1) irodai munka (1) ismerkedés (1) ital (1) kábítószer (1) káosz (1) karizma (1) komp (1) könyv (1) könyvkiadás (1) könyvmaffia (1) könyvrészlet (3) közösségi portál (1) kreativ.hu (1) leszarás (1) like (1) longboard (1) lovebirds (1) magánkiadás (1) magyar börtönpokol (1) mainstream (1) másnap (1) mecénás (1) média (1) miley cyrus (1) munka (1) munkaerő (1) munkáltató (1) munkavállaló (1) neon (1) nép (1) neutralizátor (1) nicki minaj (1) Nirvana (1) nosztalgia (2) nyár (2) olvasói levél (1) pánikszoba (1) párkapcsolat (1) partyveterán (1) pénz (1) petíció (1) Playboy (1) Playboy villa (1) playmate (1) pornó (2) pszichopata (1) Puzsér Róbert (1) Ramones (1) részeg (1) ribancképző (1) rockdj dora butcher (1) Russell Peters (1) sofőr (1) stand-up comedy (1) stohl andrás (1) szajha (1) szakállas nő (1) szalai vivien (1) szexi (1) taktika (1) tavasz (2) terrorizmus (1) tévhit (1) tiffany (1) tömegközlekedés (1) trendi (1) troll (1) vers (2) viktor (1) vip baszóka (1) zsebgengszter (1) Címkefelhő

Eurofikció

2014.05.11. 21:40 Függőleges Mosoly


wcollage.jpg

Nem az a baj, hogy egy nőnek öltözött álszakállas fiú nyerte meg az Eurovíziót, hanem hogy enélkül sosem nyerte volna meg. És ezzel ő is tisztában volt...

Az Eurovízió mindig is jobban hasonlított egy bőkezűen finanszírozott Dáridóra, mint egy tehetségközpontú dalversenyre, de mindezzel együtt se túl gyakran sikerült olyan valószerűtlen végeredményt produkálnia, mint idén. Mint minden évben, most is akadt néhány olyan versenyző, aki túl komolyan vette a feladatot, és olyan badarságokkal rabolta a publikum drága idejét, mint énektudás, tartalom vagy épp színpadi jelenlét. Ezeknek az eltévedt tehetségeknek sosem terem túl sok babér ebben a nemes versengésben, de ez valószínűleg nem is igazán lepi meg őket. Az Eurovízió zsűrijének voksai ugyanis sokkal inkább tekintendők diplomáciai állásfoglalásnak, mintsem az adott produkció szakmai értékelésének, miközben a versenyre a kezdetek óta jellemző a gagyi piedesztálra emelése, mint reklámfogás. Ettől még persze bárki szórakozhat remekül ezen a harsány popzenei katyvaszon, mindaddig amíg nem érzi magát súlyosan átverve. Tehát tegnap estig.

Tegnap este ugyanis akkora kamut adtak el nekünk igaziként, amitől a józsefvárosi piac sokat látott árusai is egy emberként hördültek volna fel. Kaptunk egy meleg fiút, aki a nemi identitászavar egy máig ismeretlen módozatától vezérelve egyszerre akar nő lenni és szakállas, illetve egy olyan Európát, ahol ez mindenki szerint a világ legtermészetesebb dolga, pláne P*nci Kolbász művésznéven...

Nos, ha ez volna a tolerancia diadala, én inkább az őszinteségre szavaznék. Tolerálom a melegeket, a transzneműeket, a transzvesztitákat, a hermafroditákat, és együtt érzek mindenkivel, aki úgy érzi, idegen testbe született, mindaddig, amíg ösztönösen teszi, amit tesz. Aki pelyhes állú feminin fiúcskaként női külsőt ölt, melyhez kiválasztja a mezőny legprovokatívabb művésznevét, miközben dúsabb álszakállt ölt, mint amilyet valaha is viselt, az figyelemre vágyik, nem megnyugvásra. Nem gondolnám, hogy a nemi identitásunk felfedezésének rögös útján lehetséges egyszerre két irányba elindulni. Az ember vagy Chuck Norris akar lenni, vagy Celine Dion. Vagy úgy dönt (a menedzsmentje), hogy formabontó módon ötvözi a kettőt, kijátszva a jó öreg tolerancia-kártyát. Ezzel önmagában nem is lenne gond - hiszen mindenki úgy érvényesül, ahogyan tud -, ha nem asszisztálna hozzá egy kontinensnyi ország negédes mosollyal, a szemünkbe hazudva, hogy náluk nyitottabb és elfogadóbb nemzetet bizony keresve sem találhatnánk. Hiszen ahogy a mondás is tartja: ki a szakállas nőt szereti, rossz ember nem lehet! Innentől kezdve pedig tökéletesen mindegy, ki melyik dalt hallgatná szívesen munkába menet, vagy melyik előadó üzenetével tudott azonosulni, a zsűrizés maga az instant országimázs, racionalitás és szakmai szempontok nélkül. 

A Wurst-átverés tehát bevált, beindult a gépezet, és addig záporoztak az álszent maximum pontszámok, mígnem ismét győzedelmeskedett a képmutatás - a tolerancia köntösében, melyet oly szívesen visel. A maréknyi csalódott tehetség hazakullogott, Dana International tanácstalanul maga elé révedt, Szecsődi Karcsi pedig próbaterembe vonult. A világ melegei ünnepelnek, csak még nem tudják mit. Köszönjük Európa, köszönjük Szakállas Nő!

 

Celebszindróma

2014.01.20. 11:07 Függőleges Mosoly

celeb.jpg

Létezik egy alattomos kór, amiről hallgatnak a hivatalos híradások. Egy világméretű járvány, mely csendben ragadja el a felnövekvő generáció gyanútlan tagjait. Villódzó fényű kijelzőkön keresztül fertőzi meg őket, és szörnyű pusztítást visz véghez a személyiségükben. 

A celebszindróma egy tipikus civilizációs betegség, amely közvetve mindnyájunkat érinthet, mégsem igazán veszünk tudomást a létezéséről. Pedig könnyedén diagnosztizálható, és a kezelése sem igényel orvosi beavatkozást, agresszív burjánzása ellenére is remekül reagál a házi gyógymódokra. 

Kialakulásának okai:

Az orvostársadalom máig nem jutott konszenzusra a kiváltó okok vonatkozásában, akad azonban 3 tényező, mely mindnyájuk szerint kulcsfontosságú:

1. Túlzott médiafogyasztás:

A televíziótól és az internettől való függést sokáig "csupán" azért tartottuk károsnak, mert nagyban hozzájárul a mozgásszegény életmód kialakulásához, illetve túlzottan agresszív és/vagy pornográf tartalmakat juttathat el a felnövekvő generációhoz. Amíg a fél világ ezen rágódott, és szülők milliói próbálták kirugdosni porontyaikat az udvarra játszani, történt valami, ami károsabb, mint Marilyn Manson életműve és a vatikáni szerverek teljes gyerekpornó-gyűjteménye együttvéve: a kereskedelmi televíziók és az internet egyesítették erőiket, és elhitették fiatal közönségükkel, hogy ők mind sztárok. De ha mégse, akkor ideje mielőbb azzá válniuk, hiszen keresve sem találhatnának magasztosabb életcélt a XXI. században. Ezt a fennkölt üzenetet persze célba is kellett juttatnia valakinek, amihez kapóra jöttek a mindenféle önálló gondolatot és eredményt nélkülöző celebritások. 

2. Szülői érdektelenség:

A celebszindrómában szenvedők közös keresztje, hogy már gyermekkorukban magukra hagyják őket a villódzó képernyők kereszttüzében, így mindenfajta szülői kontroll vagy magyarázat nélkül kénytelenek feldolgozni a káros médiaüzeneteket. A celebek pedig nem csupán közszereplőnek csapnivalóak, de a képernyőn keresztül történő gyermeknevelésben sem jeleskednek.

3. Létbizonytalanság:

Amióta csak az megy nyugdíjba az első munkahelyéről, aki idő előtt megrokkan, és a legbiztosabbnak tűnő szakmák egyik napról a másikra lehetetlenednek el, érthető módon megugrott a az alternatív megélhetési formák népszerűsége. Ezek alfája és ómegája pedig a szóban forgó celebség, melyet a nap 24 órájában magasztal az egekig a kereskedelmi média, nem sok választást hagyva az útkereső tiniknek. 

Tünetei:

- Istenkomplexus: a beteg elrugaszkodik a valóságtól, magát a társadalom fölé helyezi, a világban betöltött szerepét és az emberiségre gyakorolt hatását abszurd mértékben túldimenzionálja. 

- Céltalanság: nem hajlandó reális célokat kitűzni, nincsenek tervei, sem mondanivalója, kizárólag a népszerűség foglalkoztatja.

- Tévképzetek: az értékrend (tovább) torzul, a beteg hajlamos a különféle közösségi portálok tetszésnyilvánításait tekinteni személyisége legfontosabb értékmérőjének, miközben a puszta ellenszenvet önvédelemből irigységnek tekinti, ezzel megerősítve magát abban a hitben, hogy ő több/jobb másoknál.

Kezelése:

A celebszindróma gyógymódja kissé drasztikus, de célravezető. A beteget vissza kell rántanunk a valóságba, szembesítenünk kell vele, hogy sztársága csupán tévképzet. Erre számtalan módszer létezhet, de az orvostudomány mai állása szerint a következő feladatsor a leghatékonyabb:

1. Kerülj egy szabadon választott bulvárlap címlapjára az előző napod legjelentéktelenebb mozzanatával!
2. Nyerj meghívást egy főzőműsorba!
3. Egy szabadon választott közlekedési csomópontban várakozz addig, amíg nem kér tőled autogramot egy járókelő!
4. Összegezd egy 10 mondatos fogalmazásban a családi háttered és a külső tulajdonságaid említése NÉLKÜL, mitől tekinted magad értékesebbnek a többi embernél!

Ha a páciens nem tud legalább 3 feladatot megoldani a 4-ből, kezdődhet a fáradságos rehabilitáció, melynek keretében fokozatosan le kell őt választanunk a közösségi portálokról, majd kellő tisztelettel és önkritikával felvértezve visszaterelnünk a társadalomba.

Sok sikert a járvány ellen küzdőknek, és mielőbbi gyógyulást azoknak, akik már megfertőződtek!

Ribancképző

2013.11.20. 16:16 Függőleges Mosoly

ribanckepzo.jpg

Sokáig előszeretettel rökönyödtem meg a mai tinilányok szabadosságán, de végül rá kellett jönnöm, hogy teljesen természetes, ami velük történik. Sőt, már-már törvényszerű. Ők Pavlov 21. századi kutyái, akiknek elég bejátszani néhány taktust az általuk bálványozott énekesnő aktuális slágeréből, és már csatolják is fel a flitteres övtáskát, aztán irány a kocsisor. Mert tetszik vagy sem, ezeket a lányokat ribancnak programozzák.

Úgy vélem, minden esetben káros, ha az öncélú szexualitás átszivárog a mainstream médiába, legyen szó bulvárlapok címlapján mosolygó aktmodellekről, vagy meztelenül piruettező nőkkel eladott tusfürdőkről, mégis a popzene az a csatorna, melyen keresztül igazán komoly károkat tud okozni a befogadók értékrendjében. Hiszen a bulvárlap és a reklám csak figyelmet próbál felkelteni vele, a popzene viszont ÜZEN. Az előbbiek csak olyasmit mondanak, hogy "Hopp, itt egy csöcs, vegyél már meg!", míg az utóbbi azt, hogy "Most figyelj, ez az út a sztársághoz!" És már lendül is készségesen Miley Cyrus fáradhatatlan nyelve, Britney tömzsi kis combja és Nicki Minaj gigantikus segge, hogy együttes erővel mutassanak irányt az útkereső tiniknek. Az előbbiek meggyőzőerejét a végletekig fokozza, hogy már ártatlan tinisztárként bűvkörükbe vonták a fiatalságot, majd velük együtt felcseperedve váltak gátlástalan szexuális ragadozókká, a média folyamatos támogatásával. (Nicki Minaj már a kezdet kezdetén is egy csillagközi szexmunkásra emlékeztetett, így neki be kell érnie az "átlagos" popsztárok befolyásával, de amint azt a mellékelt ábra is mutatja, ez sem csekély.)

Tehát kezdetét veszi a szex hatalmát dicsőítő karrier-tanácsadás, a képernyőre tapadó kamaszlányok pedig bőszen jegyzetelni kezdenek az okostelefonjukba:

A SIKER RECEPTJE

2db merészen kidobott mell - lehetőleg szilikon

1db vadul rázkódó segg

1db mégagumitislenyelem-tekintet

0db gátlás

stb.

Nem azért, mert született ribancok, hanem mert - mint a fiatalok általában - minél többre szeretnék vinni minél kisebb energiabefektetéssel. Ár-érték arány tekintetében pedig nincs vonzóbb szerep a feslett popsztárokénál, hiszen őket ünnepli a világ, miközben látszólag nem csinálnak mást, csak szabadjára engedik a bennük lakozó ösztönlényt. Szabadosságuk kavarhat ugyan kisebb botrányokat, de összességében ez hajtja előre a szekerüket, táplálja a népszerűségüket. A háttérben persze megbújhat ezer egyéb tényező (ének- és táncórák, rátermett menedzsment, stb.), de ezekre holmi rajongóknak nincs rálátása, így jobb híján azt utánozzák, amire van, hátha őket is hozzásegíti az áhított népszerűséghez. 

A gépezet beindul, a megbabonázott lánykák vadabbra veszik a figurát, és a váltás látszólag ki is fizetődik. A szexi fotóik rekordmennyiségű lájkot gyűjtenek be, a fiúk vágynak rájuk, a többi lány irigyli őket, minden jel arra mutat, hogy helyes a példaképük által kijelölt út. Érkezhet ugyan néhány aggódó megjegyzés a szülőktől, barátoktól, tanároktól, de a visszajelzések mérlege így is masszívan pozitív. A ribanc-tuningon átesett nőpalánták fürdenek a népszerűségben, önjelölt sztárokká lépnek elő, egy apróság viszont még mindig hiányzik a képletből: a mesés vagyon. 

Ezzel válaszúthoz érkeznek - vagy a ribancképző felsőbb osztályába lépnek, ahol végre készpénzre válthatják fedetlen bájaikat és elszántságukat, vagy kiiratkoznak, és megpróbálnak boldogulni a civil életben. A rossz döntés pedig szinte borítékolható, hiszen a példaképük által megénekelt sztárság nem ismer erkölcsi aggályokat, a szex hatalmáról pedig már maguk is megbizonyosodhattak mikrokörnyezetükben.

A képzés tehát folytatódik, az iskolapadok az új tanévben is roskadoznak a befolyásolható tinédzserektől, az igazgató pedig elégedetten dőlhet hátra: átment az üzenet.

Kis like-határozó

2013.11.08. 15:20 Függőleges Mosoly

fblike_1383920260.jpg_599x371

Ajándék likenak ne nézd az okát, tartja az ősi mondás, én mégis azt mondom, érdemes kicsit megvizsgálnunk a likeok mögött húzódó motivációkat, hiszen valódi üzenetük gyakran feltűnően eltávolodik az érintett tartalomtól.

 A likeoló személyéhez fűződő viszonyunk alapján könnyedén meghatározhatjuk a főbb alaptípusokat:

1. Hagyományos like:

Egyszerű, mint pornósnak a DJ szakma. Nincs hátsó szándék, se mögöttes tartalom, egyetlen célja az tetszésnyilvánítás. Ritkább, mint gondolnánk.

2. Rokonszenv-like:

A rokonszenv like esetében a tartalom teljesen irreleváns, a kattintás csupán a posztoló iránti szimpátiát fejezi ki. Tipikus rokonszenv-like például az, ami ismert emberek hivatalos profiljának videómegosztásaira érkezik pillanatokkal a posztolás után.

3. Szánalom-like:

A legrosszabb fajta. Általában olyankor lép működésbe, amikor egy előnyösnek szánt fotó kiposztolása teljes érdektelenségbe fullad, és végül egy közeli barátnak/rokonnak megesik a szíve a kép feltöltőjén. A legvérmesebb szánalom-likeolók a kattintás mellé arcpirítóan túlzó bókokkal is megörvendeztetik az érintettet.

4. Kölcsön-like:

Egy teljesen indokolatlan like random viszonzása, egyben a szánalom-like egyenes ági leszármazottja.  Gyakorlati példa: konkáv mellkassal feszítesz a tükör előtt, villan a vaku, töltődik a kép, de a lájkok nem jönnek. Mikor már azt hiszed, mindennek vége, anyukád gyerekkori barátnője, akit udvariasságból jelöltél csak vissza, egy kattintással megmenti a helyzetet, mire te megkönnyebbülten felsóhajtasz, és böksz egy likeot a napi horoszkójára. Mindenki boldog, az ügy lezárva.

5. Presztízs-like:

Az érintett minden esetben olyan személy, vagy intézmény, akit/amit csodálat övez. Egy  befolyásos/rettegett/híres ismerős, vagy épp egy előkelő étterem, ahol még a maradékra is Provident-kölcsönt kéne felvennie a likeolónak. De ő kitartóan kattintgat, ha esik, ha fúj, legyen szó érdektelen helyzetjelentésekről, vagy frissített borítóképről, hadd lássa a pórnép, milyen körökben mozog(hatna).

6. Emlékeztető like:

Olyanok kapják, akik valamivel adósai a likeolónak. Egyfajta virtuális életjel ez, diszkrét, XXI. századi módja annak, hogy finoman rákérdezzünk: HOL A PÉNZEM/VAGYONTÁRGYAM/EMAILEM/STB?!

7. Vonzalom-like:

Pofonegyszerű, könnyen felismerhető like típus, százával terem például pucsító tinilányok fájóan buta idézetei alatt. Tetszésnyilvánítás helyett sokkal inkább közösülési szándéknyilatkozat. Ha elég szemfüles felhasználók vagyunk, a vonzalom-likeok népes családján belül 3 altípust különíthetünk el üzenetük alapján:

a.      Kufirc-like = Dugni akarok veled.

b.     Fanatikus like = Dugni akarok veled újra és újra, mert megőrjítesz, ezért válogatás nélkül likeolom minden szexi rezdülésed, hogy tudd, hogy folyamatosan csak rád vágyom, te szexisten(nő)! Remélem nem gond, hogy a mellemre tetováltattam a neved.

c.      Nosztalgikus sorozatlike = Tudom, hogy sokáig el voltam tűnve, de képzeld, szakítottunk, és most újra dugni akarok veled, ezért gondoltam, átnyálazom a profilodat, és belikeolok ezt-azt vakon, hátha eszedbe jutok, ha legközelebb részegen nyúlsz a telefonodért.

 

 

Ezzel a hevenyészett gyorstalpalónk végére is értünk, köszönöm a részvételt. A valós kép persze sokkal árnyaltabb, a legkülönfélébb kombinációk mellett számtalan altípus is létezhet, de azért remélem, segíthettem valamicskét, és most már azok is egy fokkal magabiztosabban igazodnak el a like-ok sűrű erdejében, akik eddig a Libriben keresték a Facebookot. 

Te kit itatsz?

2013.10.29. 12:21 Függőleges Mosoly

playground_1383045482.jpg_473x355

Nekünk, magyaroknak vérünkben van az ivás. Gyakorlatilag bármilyen apropóból képesek vagyunk arcátlanul lerészegedni, annak előjelétől és jelentőségétől függetlenül. Nyer a csapat, megvan a jogsi, megjön a fizu vagy meghal a hörcsög, és már koccannak is a poharak.

Miközben látszólag a legkülönfélébb okokból kifolyólag nyúlunk az italért, valójában mindössze kétféle berúgás létezik. Az egyikkel a bennünk lakozó gyermeket engedjük szabadjára, a másikkal pedig a megkeseredett felnőtt-énünk csalódottságát próbáljuk enyhíteni. A két típus természetesen nem létezhet párhuzamosan, a második csak akkor lép be az életünkbe, ha az elsőre már képtelenek vagyunk.

Amíg azért iszunk, hogy újra féktelenek lehessünk és meggondolatlanok, önfeledten tobzódva a szabadság illúziójában, addig azt hiszem, semmi okunk az aggodalomra. Ahogy telnek-múlnak az évek, „civilben” egyre nehezebb életben tartanunk infantilis gyermeki énünket, akit csak a móka és a csínytevés érdekel, hiszen a felnőtt élet nem éppen erről szól. Sokkal inkább helytállásról, felelősségvállalásról és kötelezettségekről, amik bizony hamar elhomályosítják a játszótéri kergetőzések és a matekórai köpőcsövezések édes emlékét. Ilyenkor jöhet jól az ital, mely minden alkalommal egyfajta folyékony gyerekszobaként köszönt minket, elfogadva minden infantilizmusunkat és meggondolatlanságunkat. Az alkoholgőzös gyerekszobánkban anélkül nyilvánulhatunk meg újra gyermekként, hogy a sótlan felnőttvilág igazán megütközne rajta, hiszen látják, hogy épp olyan helyen tartózkodunk, ahol ez abszolút elfogadható, sőt, szinte elvárt. Végre lazíthatunk kicsit, nem kell megválogatnunk a szavainkat és a tetteinket, ezáltal a világ újra a játszóterünkké válik. Vagy legalábbis azt hisszük, ami épp elég, hiszen gyermekkorunkban sem tettünk mást, és remekül működött, csak akkor még alkohol sem kellett hozzá.  

Azt hiszem, ez a fajta italozás teljesen veszélytelen, már ami a függőséget és a személyiségtorzulást illeti. Igyekszünk helytállni a felnőttek világában, de feltöltődés gyanánt néha kiengedjük a bennünk lakó vásott kölyköt randalírozni. A baj akkor kezdődik, amikor a bevitt alkohol már nem csalogatja elő azt a bizonyos gyereket.  Mert ő már nincs is ott, rég elkergette a mindennapok kilátástalansága. A helyén egy kiábrándult felnőtt kuporog, aki csak azt várja, hogy pár órára lezsibbadhasson, megfeledkezve mindenről, ami valaha is nyomasztotta. Nem akar kimenni játszani, sőt, már arra sem emlékszik, hogyan kell, csak menekül a valóság elől.

A helyiségek analógiájánál maradva, ez az italozási forma egy képzeletbeli pánikszoba. Márpedig egy pánikszobából senki se rohan ki kacarászva játszani, csak elbújik benne, és várja, hogy elüljön a veszély. A veszélynek viszont esze ágában sincs elülni, mi meg könnyen bent ragadhatunk. Onnantól pedig tökmindegy, hogy épp szalagavató, születésnap, vagy költözés miatt nézünk a pohár fenekére, az eredmény ugyanolyan kiábrándító lesz. Se csillogó szemek, se nagy sztorik, se nagy röhögések, csak a tompa delírium. És akkor kell feltennünk magunkban a kérdést, hogy érdemes-e tovább bujkálnunk a pánikszobában, vagy ideje a kulcsát messzire hajítva kimerészkedni, és szembenézni a valósággal… Feltéve, hogy még nyílik az ajtaja, és nem zártuk magunkra végleg.

 

Nos, te kit itatsz?

A szürke fantázia ötven árnyalata

2013.10.03. 10:00 Függőleges Mosoly

50arnyalat_1380758901.jpg_2560x1920

A pillanatok alatt kultuszkönyvvé avanzsált A szürke ötven árnyalata című opus alapjaiban rengette meg a könyvpiacot. Nem csupán elárasztotta azt, de egy új műfajt is teremtett, ami mindenképp elismerésre méltó, viszont nem feltétlenül hasznos. 

A könyv zajos sikerén felbuzdulva írók tucatjai írták meg a maguk "szürkéjét", mely minimális változtatásokkal dolgozza fel ugyanazt a jól bevált alapsztorit: az ártatlan, ámde kíváncsi lány egy perverz, ámde ellenállhatatlan férfi bűvkörébe kerül, majd némi évődés után akkorákat szexelnek, hogy a szomszéd is rágyújt utána.

Ezzel az egész jelenséggel két komoly problémám van. Azaz három, de attól most tekintsünk el, hogy szerintem A szürke ötven árnyalata nem több egy pornóval tuningolt Tiffany magazinnál, és szorítkozzunk a tényekre: 

1. Az érintett írók ahelyett, hogy szabadjára engednék a fantáziájukat, és írnának belőle egy könyvet, mind ugyanazt a pornográf kifestőkönyvet színezgetik, csak más zsírkrétákkal. 

2. Az érintett olvasók ahelyett, hogy szabadjára engednék a fantáziájukat, és az így kialakult képhez keresnének a témát feldolgozó könyvet/filmet/weboldalt, mind ugyanazt a kifestőkönyvet lapozgatva próbálnak felizgulni.

Az írókat valahol megértem - jegelik az önkifejezést a pénzkereset reményében (a minél kockázatmentesebb kéziratokra ácsingózó kiadók legnagyobb örömére). Fájdalmas döntés lehet, főleg hogy nem könnyű túlesni rajta, hiszen össze kell gereblyézniük minimum 200-300 jól összeszedett oldalt a jó és a rossz hálószobai csatározásairól, mielőtt a pénztárhoz fáradhatnak, de legalább várja őket valamiféle jutalom a végén.

Az olvasóknál (akik néhány ritka kivételtől eltekintve nyilván nők) viszont egészen más a helyzet. Ők őszintén vágynak erre. A fél karjukat adnák azért, ha jönne Mr. Grey, Lucas Wolfe, a szexi rocksztár, vagy a Faldöngető (azta, de eredeti karakterek) és úgy elbánna velük, hogy csak fókajárásban tudjanak utána hazakúszni. Összegezve tehát, egy nagy dugásra vágynak egy nagy g*civel... Márpedig ezt szerintem sem elképzelni, sem tető alá hozni nem túl nehéz. Épp ezért nem értem, miért van ehhez szükség egy könyvre. Mit könyvre? Egy komplett új szórakoztatóirodalmi műfajra. Ennél bárki, aki ivarérett, cifrábbat fantáziál önállóan. 

Valóban ennyire érdekes lenne a kíváncsi lányka-perverz kan reláció? Nem hinném. Persze, izgatóan hathat kielégületlenül nagy kielégülésekről olvasni, de közel sem annyira, ami indokolná a műfaj világsikerét. Attól tartok, inkább arról van szó, hogy már fantáziálni is lusták vagyunk (nem hogy felkutatni egy igazán ígéretes szexpartnert). Annyira hozzászoktunk, hogy készen kapunk mindent, hogy el is felejtettük, micsoda hatalom a fantázia, pedig ha szabadjára engednénk, perceken belül felülmúlná a "szürke" irodalomban foglaltakat. Olyan helyekre repítene, ahonnan eszünk ágában sem lenne visszakullogni az egyre távolibbnak és jelentéktelenebbnek tűnő olvasmányélményünkhöz. Hiszen ez a fantázia legfőbb ismérve - határtalan. 

Ezzel együtt természetesen nem vonom kétségbe az erotikus irodalom létjogosultságát, sőt. Csupán arra próbáltam rávilágítani, hogy nem célszerű újra és újra befizetni a szexuális fantáziák kezdőknek tanfolyamra, miközben a lehetőségek végtelen tárházából válogathatunk. Mert keretek közt fantáziálni olyan, mint medencében búvárkodni - kényelmes, de pont a lényeg veszik el belőle.

Ajánlott irodalom: http://www.harlequin.hu/rovat/rovat/512

A hipster lét elviselhetetlen könnyűsége

2013.09.19. 09:59 Függőleges Mosoly

longboard_1379577449.jpg_500x333

A minap ellongboardozott mellettem két Nirvana-pólós tinilány a Király utcában, és arra gondoltam, milyen valószerűtlenül könnyű dolguk van. Úgy deszkáznak, mint Stephen Hawking, annyi közük van a Nirvanahoz, mint Miley Cyrusnak, és mégis szinte árad a pórusaikból a menőség.

Aki úgy dönt, felcsap hipsternek, anélkül érezheti magát különlegesnek, hogy akár egyetlen önálló ötletet is ki kéne préselnie magából. Kitűnhet a tömegből pusztán azáltal, hogy elsajátítja egy kisebb, ámde szépen gyarapodó tömeg szokásait. Kissé ellentmondásos, de annál vonzóbb alternatíva - pláne egy útkereső tinédzser számára. Nem kell komolyabban elmélyednie semmiféle sportágban, vagy zenei irányzatban, nem szükséges konyítania sem a divathoz, sem pedig a szépségápoláshoz, elég beszereznie a legfontosabb kellékeket, és máris megmártózhat a menőség érzésében. 

Azaz még nem, kicsit előre szaladtam. Nem elég a hóna alá csapott longboard, a kultikus zenekarokat hirdető póló és az absztrakt tetoválások, akad még egy pofonegyszerű, de kikerülhetetlen lépés. A reménybeli tinihipsternek kérlelhetetlen kultúrsznobbá kell válnia, aki mereven elhatárolódik mindentől, ami mainstream. Legyen az márka, együttes, vagy épp szórakozóhely, amint felmerül a gyanú, hogy kívülállók is kedvelhetik, azonnal váltani kell. Azonnal! Az se baj, ha a gyanú alaptalan, hiszen a hipster szubkultúra szervezőeleme épp az egyediség, és mi lehetne annál egyedibb, mint túlságosan populárisnak bélyegezni valamit, ami cseppet sem az. Egy ilyen megelőző mainstreamezés sokat dobhat minden zsenge hipster-tanonc respektjén, sőt, felkeltheti vele a nagy múltú hipster kollektívák érdeklődését is. A témakör ismerete - akárcsak a külsőségek esetében - itt is teljesen irreleváns, a lényeg a magabiztos előadásmód.

Ez volna tehát a tagsági ebbe az uniformizáltan egyedi elit klubba, ahol bárkiből lehet valaki. Egy bevásárlókörút a szülőkkel a kötelező kellékekért, néhány szokatlan kiegészítő a nagyi szekrényéből, és persze a mainstream konok tagadása. Az eredmény pedig maga a megtestesült egyediség. Egy öntörvényű kamasz, aki előremutató stílusával és szofisztikált személyiségével mindig egy lépéssel a tömeg előtt jár. Aki előtt Vörös-tengerként nyílik szét a Twilight-tolltartós, Budmil táskás osztályközösség, nyomában pedig csodálat és irigység jár. Hát kell ennél több?

Ma 12 éve varázsszó a terrorizmus

2013.09.11. 20:08 Függőleges Mosoly

us_1378922758.jpg_396x281

Nagy nap ez a mai, pontosan 12 éve szolgáltat alapot a World Trade Center tragédiája a nyugati világ kormányainak legnépszerűtlenebb döntéseihez. Ekkor ütötte fel a fejét minden korábbinál agresszívabban a TERROR, mely azóta is a politikai vezetők ütőkártyája, ha kifogynak az érvekből.

Legyen szó horribilis hadiipari költekezésről, az állampolgárok alapvető jogainak korlátozásáról, vagy idegen országok lerohanásáról, csak jelentőségteljes arccal kiejti valaki a bűvös szót, és máris értelmet nyernek a legőrültebb tervei. Ehhez persze elengedhetetlen, hogy az őrült döntések által leginkább érintett nép olyan mértékű rettegésben és tudatlanságban éljen, hogy hajlandó legyen bármilyen abszurd áldozatot hozni a vélt fenyegetés elhárításáért. De hát erre találták ki a médiát.

12 éve bambán rettegünk a tévé előtt a terrorizmus mumusától, pedig a többségünk sosem találkozott vele. Kicsit olyan az egész, mintha Amerika lenne a minden hájjal megkent tévés távsarlatán, mi meg a hiszékeny Marika néni. Ő percenként ötszázért közli, hogy lakik rajtunk egy ártó szellem, de szerencsére le tudja szedni, bár nem lesz egyszerű. Be kell költöznie hozzánk, hogy testközelből tanulmányozhassa a szellemet, pár kollégája meg közben porig égeti a szomszéd házakat, hátha onnan küldték a rontást. Mi kicsit meglepődünk, de aztán zavartan rábólintunk a drasztikus gyógymódra, hiszen mihamarabb vissza szeretnénk nyerni a biztonságérzetünket. Merthogy megfosztottak minket tőle. Na nem a gonosz szellemek, mivel ők olyan diszkréten tették a dolgukat, hogy a puszta létezésükről sem igen tudtunk, hanem a diagnózis, mely feltárta az ármánykodásukat.

Szóval akkor vegyük át még egyszer:

Valaki állítja, hogy veszélyben vagyunk, amit ő kész elhárítani a szabadságunkért, a pénzünkért, és ártatlan emberek életéért cserébe. Nem felajánlja, egyszerűen csak közli, hogy mit fog tenni. Mi pedig megszeppent Marika nénikként várjuk a fejleményeket, és bizakodunk a sikerben, amiről kizárólag a távgyógyító tájékoztathat minket, hiszen mi magát a fenyegetést sem érzékeljük.

És a kör bezárult. Tehetetlenül nézzük, ahogy a terrorellenes harc égisze alatt Amerika beterrorizálja az egész világot. De ha már így alakult, legalább ne legyünk bepalizott Marika nénik. Lássuk be, hogy körülbelül annyi esélye van bármilyen terrorcselekménynek a lakókörnyezetünkben, mint egy cápatámadásnak, és tájékozódjunk a témában, járjunk utána a valódi okoknak (már amennyire ez lehetséges), mert tartozunk ennyivel. Magunknak, na meg a terror valódi áldozatainak. Ha pedig már annyira letompultunk a világító kijelzők bámulásától, hogy le se szarjuk, mi történik a való világban, akkor csak olvassuk el a Wikipédia idevágó szócikkét, és 9/11 alkalmából döntsük el, ki terrorizál kit:  

„A terrorizmus az erőszak alkalmazásának, vagy az azzal való fenyegetésnek olyan stratégiája, melynek elsődleges célja félelem, zavar keltése és ennek révén meghatározott politikai, ideológiai vagy vallási célok elérése, vagy a hatalom megtartása.”

Senkiháziak kezében van a drogszakma

2013.08.27. 21:35 Függőleges Mosoly

fear-and-loathing-in-las-vegas_1377632012.jpg_1920x1080

Az én időmben még volt becsülete a drogbiznisznek. A kábítószer kínálat tökéletesen átlátható volt, és mindenki pontosan tudta, mit használjon a kívánt hatás eléréséhez... Nem úgy, mint manapság.

Távol álljon tőlem a drogfogyasztás népszerűsítése, de azt sem gondolom, hogy mindenki egy koszos tűvel a vénájában végzi, aki valaha is rágyújtott egy füves cigire. A kábítószer fogyasztásnak számtalan lépcsőfoka létezik, melyeket a habitusának és neveltetésének megfelelően jár, vagy nem jár be az ember, ha és amennyiben megfelelő "termékismerettel" rendelkezik. Amint eltávolítjuk az egyenletből a termékismeret állandóját, az reménytelenül kiszámíthatatlanná válik, így fordulhat elő, hogy valaki kíváncsiságból rálépne az első lépcsőfokra, de rögtön az utolsón találja magát, ahonnan már esélye sincs visszatérni. 

Pontosan ez történik manapság. Kíváncsi fiatalok olyasmit vesznek be/szívnak fel egy jó buli reményében, ami ahelyett hogy feldobná, hidegvérrel megöli őket.Persze, legyinthetünk erre álszenten, mondván hogy aki ilyen felelőtlen, az meg is érdemli, leszarom hány züllött tini hal meg rejtélyes diszkódrogoktól, satöbbi, de egy dolgot ne felejtsünk el. A mai világban minden, ismétlem MINDEN fiatal legalább egyszer szembesül az illegális tudatmódosítás kísértésével, ezért nagyon nem mindegy, hogy milyen formában történik vele mindez. 

Az én tinikoromban kb. fél perc alatt eligazodhatott bárki a drogok világában. Természetesen akadtak haladó szintű felhasználók, akiknek egy komplett patika hömpölygött a véráramukban, de az egyszerű halandóknak elég volt néhány alaptípus ismerete:

Aki el akart lazulni, annak ott volt a fű/hasis. Akinek kedve szottyant hajnalig szeletelni valami partyn, az bedobott pár exet, vagy felrántott némi speedet. Akinek a spirituális belső utazás és a bizarr víziók hiányoztak, az bélyegezett. Aki menő volt, vagy csak annak szeretett volna látszani, az kólázott, a megreccsent drogosoknak meg maradt a jó öreg heroin. És ennyi. Nem volt véletlen átjárás az alaptípusok közt, egy barátom se halt meg herointúladagolásban a téren körbejáró vicces cigitől, és a herkások se melegítettek tévedésből hasist a kanálkájukban. A választása súlyosságától függetlenül mindenkinek volt elképzelése arról, hogy nagyjából mire számíthat a típus és a mennyiség függvényében.

Ehhez képest ma mi van? Teljes káosz. Minden hétre jut egy ifjú halott, akivel rejtélyes diszkódrog végez, miközben az illegalitás határán egyensúlyozó designer drog laborok a neten kínálják portékájukat, amiket bevallottan csak élesben tesztelnek, majd a "nyitóhétvége" rosszullétei és halálesetei alapján fejlesztgetnek... Azt hiszem, ettől a mentalitástól még azoknak is felkavarodik a gyomra, akik a riválisa hidegvérű főbelövése után is Denzel Washingtonnak szurkoltak az Amerikai gengszterben. A drogbiznisz sosem volt egy karitatív, emberbaráti tevékenység, de sok legális üzletággal egyetemben sikerült mára teljesen kifordulnia magából, végképp figyelmen kívül hagyva minden olyan megfontolást, ami nem járul hozzá a profit maximalizálásához. 

Nem próbálnám megfejteni, miért drogoznak a fiatalok, azt meg pláne nem, hogy miért teszik mindezt nagyobb vehemenciával mint 15 éve, de ez most mindegy is. A lényeg, hogy nagyobb veszélyben vannak, mint valaha, amin sem a (rendszerint visszafelé elsülő) szülői tiltás, sem pedig az ellenük való büntetőjogi fellépés nem segít, amíg maga a kínálat is annyira ellenőrizhetetlen és rejtélyes, hogy sokszor az előállítók sem biztosak benne, mi került épp ki a kezeik közül. Amíg ilyesfajta káosz jellemzi a folyamatos lépéselőnyt élvező drogpiacot, addig nem létezhet sem hatékony drogprevenció, sem hatékony drogellenes stratégia, a korosztályom pedig összeteheti a két kezét, amiért egy kiszámíthatóbb világban élhette át féktelen kamaszéveit. 

Lustaságban, kishitűségben, míg a halál el nem választ

2013.08.22. 17:16 Függőleges Mosoly

zombies_in_love_by_jodielar8-d5ql5kb_1377184449.jpg_900x675

Nem akarok a pesszimista párterapeuta szerepében tetszelegni, de képtelen vagyok szó nélkül hagyni a környezetemben látott párkapcsolatok aggasztó kiüresedését.

Nyilván nem egy új keletű jelenségről van szó, pusztán arról, hogy így 30 körül óhatatlanul is elemezgetem azokat a gombamód szaporodó, „harmonikus hosszútávú kapcsolatokat”, amikbe van szerencsém kicsit is belelátni. És őszintén szólva lesújtó, amit látok.

A párkapcsolatban élő korombeliek többségét kizárólag a lustaság és a kishitűség tartja össze. Lusták változtatni, és kishitűek váltani. Elhidegült lakótársként tengetik az életüket egymás mellett, miközben azzal nyugtatgatják magukat, hogy úgysem találnának jobbat. És ha figyelembe vesszük, milyen lusta, unalmas, keserű emberré tette őket a boldogtalan magánéletük, erre sajnos meg is van minden esély. Hiszen miután valaki éveket tölt el egy szürke, szeretetmentes, megszokáson alapuló kapcsolatban, nemhogy lenyűgözni képtelen egy ellenkező neműt, de talán még arra is, hogy fesztelenül elbeszélgessen vele. Ez alól még a tulajdon párja sem kivétel, akivel a kellő vonzalom hiányában eleve össze sem jött volna, ha nem lusta és kishitű. Majd miután ez mégis megtörtént (például azért, mert a közös baráti körükben már mindenki „elkelt”, és ők sem szerettek volna lemaradni), elkezdik rutinból végigjárni az ilyenkor szokásos párkapcsolati lépcsőfokokat.

Összeköltöznek, összeházasodnak, majd gyereket vállalnak, legfőképp azért, hogy kompenzálják az egymás iránti vonzalom teljes hiányát. Hogy ha már boldogság nincs, valami azért legyen, amivel el lehet dicsekedni a külvilág felé. Így láthatja mindenki, hogy nekik bizony halad szépen előre a kapcsolatunk, nem csak toporognak egy helyben.

Tulajdonképpen tényleg halad, csak rossz irányba. Ahelyett hogy felfejlődne, lassan teljesen kihűl. Érdeklődés hiányában fokozatosan elmaradoznak a beszélgetések, a közös programok, na meg persze a szex (aminek alapfeltétele lenne, hogy a felek igyekezzenek vonzóak maradni egymás számára), és legbelül mindketten tudják, hogy végleg csapdába estek. Mert jobb híján összekötötték egymással az életüket, ami a hosszú évek alatt olyan sok ponton kapcsolódott össze, és annyira kiüresedett, hogy fizikailag képtelenek lennének egymásnak búcsút intve vonzalmat ébreszteni egy ígéretesebb párjelöltben.

Mivel ezen a ponton már túl késő változtatni, nem marad más választásuk, mint elfogadni a hibás döntésük következményeit, és leélni az elcseszett életük maradékát lustaságban, kishitűségben, míg a halál el nem választ...

Kép forrása: deviantart.net

süti beállítások módosítása