Neon
Neonfények, monitorok, virtuális szalagmunka,
Legalább az álmok elől van még hova szaladnunk ma.
Önként vállalt börtönünkbe, ismétlődő napjainkba,
Ahol a sok fáradt szemet csak a rutin tartja nyitva.
Ahol ember helyett gépek, nevek helyett számok vagyunk,
Lelkünkből egy törést pedig minden nap a portán hagyunk.
Jobbára csak ottfelejtjük, néha viszont sírva adjuk,
Mert legbelül rádöbbenünk, nincs remény hogy visszakapjuk.
Így múlunk el nyomtalanul, felemészt a neon fénye,
Feledhető emlékünket elnyeli egy fiók mélye.
Másnap az utódunk rálel egy elrejtett papirosra,
Amin az álmaink gyűltek, de át lettek satírozva.
